A végtörlesztés alig befolyásolta a lakásárakat
A használt lakások piacán a végtörlesztés miatt eladásra kínált lakások árai mindössze 2 százalékkal voltak alacsonyabbak tavaly október és idén január vége között.
Decemberben és januárban - az Otthon Centrum közreműködésével - lezajlott adásvételek 27 százaléka volt olyan, hogy végtörlesztés miatt adta el a lakást a tulajdonosa. Ez a két hónapban együtt, országosan 4-5 ezer lakásra becsülhető - mondta Déry Attila az OC vezető elemzője az MTI-nek.
A kényszerértékesítés ugyan csak 2 százalékkal csökkentette az árakat, de egyes földrajzi területeken és szegmensekben nagy volt az eltérés. Például Budapesten a családi házakat 17 százalékkal olcsóbban lehetett megvenni, ha a tulajdonos kényszerhelyzetben volt. A panel lakásoknál 5 százalék volt az árcsökkenés a fővárosban.
Ezzel szemben Nyugat-Magyarországon a családi házakat 11 százalékkal, a paneleseket pedig 7 százalékkal drágábban lehetett megvenni, ha a végtörlesztés miatt voltak eladók.