Az állam lendítheti fel a lakásépítést
A lakásépítés példátlan visszaesése volt tavaly megfigyelhető, ezt csak az állam támogatása lendítheti fel a Társaság a Lakásépítésért Egyesület szerint.
Két évvel ezelőtt - 2010-ben - 20.823 lakás épült Magyarországon, az elmúlt ötven évben egyszer volt ennél kevesebb az új lakások száma. A tavalyi adatok még nem ismertek, de biztosra vehető, hogy negatív rekord születik - áll a közleményben.
Az egyesület szerint a lakásépítési ágazat élénkítésére állami intézkedések, lakásépítési támogatások szükségesek. A kormány tavaly megteremtette ennek az alapjait, a lakásépítési támogatásokról szóló új kormányrendelettel, és az otthonteremtési kamattámogatásról szóló másik rendelettel. A jövőről kormányhatározat is született.
Ezeknek az intézkedéseknek a hatását idén és jövőre lehet lemérni, de kérdéses, hogy a szűkre szabott támogatási programok bővíthetőek-e.
A közlemény emlékeztet arra, hogy az ilyen célú támogatásokat meghaladják az ágazatból származó költségvetési bevételek. Ezen túl pedig energia-hatékony, jó minőségű épületek jönnek létre, és fehéredik ez az ágazat általuk.
Az egyesület idézi korábbi kalkulációját, amely szerint: 10 ezer lakás felépítése - hozzávetőleg - 40 ezer embernek ad munkát. A lakásépítések alacsony száma a lakásépítési ágazat (bele értve a hazai építési anyag gyártást, kereskedelmet, tervezést, kivitelezést, ingatlanforgalmazást, finanszírozást is) további leépülését eredményezi. Ez pedig magával hozza az ebből a szegmensből származó költségvetési bevételek elmaradását is.
Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének (ÉVOSZ) alelnöke tegnap egy sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy az építőipar 2006-hoz képest mára a piac 44-45 százalékát elvesztette. A várakozások szerint a nyomott árak és a lánctartozások miatt kritikus lesz az ágazat számára az idei esztendő.