Közel 170 ezren végtörlesztettek

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A végtörlesztés végére az érintett devizahitel-állomány közel negyedével csökkent a PSZÁF jelentése szerint. A lehetőséggel 170 ezren tudtak élni.

A rendelkezésre álló öt hónap során összesen 169 256 fogyasztó törlesztette mintegy 1 354 milliárd forint értékű devizahitelét rögzített árfolyamon.

Tehát összesen kb 170 ezer háztartásnál szűnt meg a devizakockázatoknak való kitettség, ez a mennyiség a devizahitel állomány 24,1%-át teszi ki, olvasható a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének friss jelentésében.

Az összefoglalóból az is kiderül, hogy a végtörlesztett hitelek döntő többsége (mintegy 97%-a) svájci frank alapú ingatlancélú hitel volt, ezek mennyisége 163 555 darab. Az euró és a japán jen alapú kölcsönök száma ettől lényegesen lemaradt, mindössze 1 938, illetve 3 763 darab volt.

A végtörlesztés kapcsán visszafizetett ingatlanhitelek átlagos összege mintegy 5,8 millió forint volt fix végtörlesztési árfolyamon. Az ügyfelek jelentős része, mintegy 69 százaléka kiváltó forinthitel igénybe vétele nélkül tudta végtörleszteni tartozását.

Ropogósan friss hírek, kéthetente, sallangok nélkül.