Árfolyamgát az OTP-nél is
Június 13-tól a nem közszférában dolgozó, szabad felhasználású jelzáloghitellel rendelkező ügyfelek is igényelhetik az árfolyamgát konstrukciót az OTP Banknál.
Az időpont-módosítást követően a bank minden jogosult ügyfele igénybe veheti a gyűjtőszámlahitelt.
Az OTP Bank közleményében ismerteti: naponta több százan érdeklődnek fiókjaiban az árfolyamgát konstrukció iránt, sőt a 2012. áprilisi indulás óta már több ezren kötöttek szerződést a bank ügyfelei közül. Az igénylések felfutása elsősorban annak tudható be, hogy az OTP a Magyar Bankszövetség ajánlásainak megfelelően a jogszabályban meghatározott 2012. június 1-jei időpont helyett már 2012. május 2-től befogadta a nem közszférában dolgozó, lakáscélú ingatlanfedezetű hitellel rendelkező ügyfelei kérelmét.
Az OTP Bank felmérése szerint az ügyfelek egyik fele még kivár, illetve eddig nem volt ideje foglalkozni ezzel a kérdéssel, másik részük viszont azért nem igényelte az árfolyamgátat, mert a jogszabályban meghatározott időbeli korlátok miatt még nem volt jogosult rá. A megkérdezett ügyfelek 80 százaléka nyilatkozta azt, hogy a jövőben kívánja felkeresni bankját, hogy személyesen tájékozódjon az árfolyamgátról. Ezen ügyfelek 60 százaléka tervezi is, hogy ezt a konstrukciót választja.
Amennyiben szélsőséges mértékben megnövekedne az ügyfélforgalom a fiókokban, az OTP visszaáll a jogszabályi határidőknek megfelelő ügyfélkiszolgálásra - közölte a bank.
A törvény alapján az április 1-jei hatálybalépés után a pénzintézetek kizárólag a közszféra dolgozóinak kérelmét voltak kötelesek befogadni, június 1-jétől a többi lakáshiteles kérelmét, szeptember elejétől pedig a szabad felhasználású devizakölcsönnel rendelkezőkét.
A Magyar Bankszövetség azonban április végén arra kérte a bankokat, hogy gyorsítsák fel az árfolyamgátra vonatkozó kérelmek befogadását, a lakáscélú jelzáloghitellel rendelkezők számára az eredetileg tervezett június 1. helyett május 2-án, a szabad felhasználású jelzáloghitelesek számára pedig az eredetileg tervezett szeptember 1. helyett augusztus 1-jén nyissák meg az árfolyamgátas megoldáshoz való csatlakozás lehetőségét. Ezt az tette lehetővé, hogy a közszférában dolgozók érdeklődése áprilisban jóval kisebb volt a vártnál.
Az elmúlt hetekben ugyanakkor ugrásszerűen nőtt az árfolyamgát iránt érdeklődők száma annak köszönhetően, hogy a nem közszférában dolgozó devizahitelesek is benyújthatják igényeiket - számoltak be az MTI által megkérdezett kereskedelmi bankok.