Vizsgálóbizottságok a devizahitel-károsultaknak
A Jobbik két vizsgálóbizottság felállítását is kezdeményezi a devizahitel-károsultak érdekében. Erről Z. Kárpát Dániel beszélt a devizahitelesek kerekasztala után.
A Jobbik frakcióvezető-helyettese ismertette: az egyik bizottság a hitelezési gyakorlat felülvizsgálatára, a másik pedig a banki kockázatkezelés elmulasztása, illetve az ebből kialakult 100 milliárdos kár felelőseinek megkeresésére alakulna.
A jobbikos politikus a devizakárosultak legfontosabb fórumának nevezte a 24 civil szervezet részvételével zajló kerekasztalt, amelyre ugyanakkor a Jobbikon kívül egyetlen másik párt és a miniszterelnök sem ment el a meghívás ellenére sem.
Z. Kárpát Dániel bejelentette azt is: a kerekasztal résztvevőivel közösen a Jobbik egy "méltóságteljes, néma, csendes, ám nagyon markáns kiállást jelentő" demonstrációt szervez június 25-ére, "az általános bírói döntési gyakorlat kapcsán".