Csok - A takarékoknál is igényelhető a kamattámogatott hitel

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Február elsejétől a takarékok közel 1500 fiókjában elérhetővé vált a csok-hoz igényelhető államilag támogatott kedvezményes hiteltermék.

A közlemény ismerteti: a Takarék 10+10 otthonteremtő kamattámogatott hitel keretében a háromgyerekes, vagy három gyermeket vállaló családok az új ingatlan építéséhez vagy vásárlásához igényelt 10 millió forintos csok mellé 10 millió forint összegű hitelt is felvehetnek maximum 25 éves futamidővel és fix 3 százalékos kamattal.


A takarékoknál a csok önmagában és hitellel együtt is igényelhető. A lakáscél megvalósításához szükséges források vizsgálatakor a szövetkezeti hitelintézetek önerőként számítják be a csok keretében odaítélhető támogatást. A 2016. február 29-ig befogadott és legkésőbb április 30-ig szerződött hitelügyletek esetében a takarékok egy ingatlan értékbecslési díját visszatérítik az igénylőnek, elengedik a folyósítási díjat, a közjegyzői díjat pedig 40 ezer forintig átvállalják az igénylőtől.


A csok iránti igényléseket az év eleje óta nyújthatják be a szövetkezeti hitelintézeteknél azon ügyfelek, akik rendelkeznek a jogszabály által előírt dokumentumokkal. A takarékok munkatársai kalkulációt is tartalmazó teljes körű személyes tájékoztatást nyújtanak a csokról és a hitellehetőségekről a kirendeltségeken az érdeklődőknek, akik egy egyszerű folyamat keretében igényelhetik a vissza nem térítendő támogatást valamint a kedvezményes feltételeket kínáló hitelt.


Februárban országos road-show indul a takarékok szakértőinek részvételével, amelyen az érdeklődők a csokkal és a kamattámogatott hitellel kapcsolatos aktuális információkhoz juthatnak és személyes tanácsadást vehetnek igénybe.


A csokkal és a kamattámogatott hitellel kapcsolatos információk megtalálhatók a Takarékbank honlapján. »