Az új és a használt lakások piaca is nőhet idén

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A CSOK hatására nemcsak az új lakások forgalma, hanem a használt lakások iránti kereslet is jelentősen megnőhet idén.

Soóki--Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője hozzátette: az előrejelzésük szerint a lakáspiaci adásvételek száma elérheti idén a 150--155 ezret. Tavaly, az eddigi adatok szerint, 135 ezer adásvételt kötöttek, ami 20 százalékos növekedés az előző évhez képest.

Az elemzési vezető szerint a főváros mellett elsősorban a nyugati országrészben, a Balaton környékén és a nagyvárosok térségében várható élénkebb lakáspiaci forgalom idén.

Elmondta, hogy az igénylésre jogosultak 10--20 százaléka adhat be támogatási kérelmet, a 2016--2019 közötti 4 évben országosan 50--100 ezer közötti csok-ot igénylő családra számítanak.

Az új építésű lakásokra bevezetett 5 százalékos áfa hatására, valamint a csok-tól várt keresletélénküléssel számos, korábban leállt projektet indítanak újra a fejlesztők. A kiadott építési engedélyek alapján idén az új lakások építése elérheti a 10--12 ezret -- tette hozzá.

Soóki--Tóth Gábor az árakról elmondta, hogy 2012--óta folyamatosan emelkednek. Az új lakások ára a fővárosban és az agglomerációban februárig 20--30 százalékkal is nőtt tavaly decemberhez képest.
A kereslet élénkülésével idén még nem tudnak lépést tartani az ingatlanfejlesztők, így rövidtávon nagy régiós eltérésekkel 5--25 százalék közötti árnövekedésre lehet számítani az új lakások piacán - ismertette.

Tavaly a használt ingatlanok között a legnagyobb, 40 százalék körüli áremelkedés a fővárosi panellakások átlagárában volt. A fővárosi családi házak és a hagyományos szerkezetű társasházi lakások átlagárai 19, illetve 24 százalékkal nőttek.

A nyugati országrészben az átlagárak 7--11 százalékos növekedést mutattak a családi és téglaépítésű lakások esetében, a panellakások átlagára ennek duplájával, 21 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A használt társasházi téglalakások és a családi házak ára 8--10 százalékkal nőtt Pest megyében és a nyugati országrészben.

Közlése szerint az értékesítéshez szükséges idő a használt családi ház esetében közel hat hónap. A leggyorsabban a panellakások találtak vevőre tavaly, átlagosan egy hónap alatt, ami fele a korábbi évben szükséges időnek -- tette hozzá.