Ki hallott már ilyet? Elköltöztetik a várost!
Méghozzá szó szerint, házról házra haladva, mert csak így maradhatnak meg az épületek.
Malmberget egy svéd bányásztelepülés, ahol 1741 óta folyik a helyi vasércbányászat. A város a vasércnek köszönheti a létét és egyre inkább úgy fest, hogy a vasérc okozza a vesztét is. A túlzott mértékű kitermelés miatt a földfelszín teljesen instabillá vált; félő, hogy az egész város egyszercsak nyomtalanul eltűnik a hegy üreges gyomrában.
A mélyben folyó bányászkodás következménye először 2012-ben került napvilágra, amikor a 15.000-es település külvárosi részén beomlott a központi akna. Az első omlást több másik is követte. Az omlások a kisváros lakóövezetét, sőt a városközpontot is elérték. Egyes épületek életveszélyesen közel kerültek a beszakadt aknákhoz, ezért a lakókat kitelepítették.
A házak újraépítése nagyon sokba kerülne, a költöztetés kevesebbe, ezért úgy döntöttek, hogy nem kevesebb mint 450 lakóházat fognak elköltöztetni. De hogy lehet fogni és elvinni egy élet munkáját képező komplett, emeletes családi házat? Hát így!
Jelenleg az a helyzet, hogy a törésvonal gyakorlatilag kettévágta a kisvárost, lakhatatlanná téve a régi városközpontot. Mivel a vasérckitermelés biztosan folyik tovább, ezért Malmberget sorsa megpecsételődött. Az LKAB helyi bányásztársaság vállalta, hogy tíz kilométerrel odébb költözteti a várost a szomszédos Gällivare-be. A számos lakóépületet és villát érintő költöztetés jelenleg is folyik, amely várhatóan még évekig lázban tartja majd a helyieket.