A Ház elfogadta az ingatlanok átadásáról szóló törvényt
Elfogadta a parlament az állami és önkormányzati tulajdonú ingatlanok ingyenes átadásáról szóló törvényt
A parlament hétfőn újra elfogadta azt az egyes állami és önkormányzati tulajdonú ingatlanok ingyenes átadásáról szóló törvényt, melyet Áder János köztársasági elnök a budapesti Erzsébet térre vonatkozó aggályai miatt már korábban visszaküldött a Háznak.
Az államfő kifogása szerint vagyonátadás nem történhet meg a tulajdonos fővárosi önkormányzat döntésének mellőzésével, ugyanakkor a törvény előkészítése során sem a Fővárosi Közgyűléssel, sem a főpolgármesterrel nem egyeztettek.
Emiatt a parlament az átadást december 15-éről 31-ére halasztotta, az üzemeltetési szerződést pedig egy hónappal elcsúsztatva, jövő január végéig kell megkötniük a feleknek.
A jogszabály rendelkezik arról is, hogy az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség tulajdonába kerül a fővárosban a III. kerületi Árpád fejedelem út 108. alatti ingatlan és a Magyar Katolikus Egyházéba Tatabányán egy Semmelweis utcai ingatlan. Emellett a törvény rögzíti további harmincöt állami közpark ingyenes átadását 22 önkormányzatnak. Ezek közül hat külön jogszabály szerinti védelmet élvez, ezek műemlékek vagy Natura 2000-es területek, az érintett önkormányzatok kötelesek minden ezzel kapcsolatos jogszabályt betartani.