Donald Trump jött és rögtön Arany Ház lett a Fehér Házból
Obama designja természetesen nem maradhatot, Clintoné viszont visszaköszönt az Ovális Iroda új enteriőrjében.
A White House Historical Association nevet viselő társaság információi szerint az elnöki pár 100.000 dollárt kap arra, hogy az Ovális Irodát és a Fehér Ház részeként működő elnöki lakosztályt saját ízlésükre szabják.
Reagan és Obama annak idején lemondott erről az összegről, és saját zsebből finanszírozták az átalakításokat. A People magazinnak adott interjú alapján lehetséges, hogy Trump elnök is így tesz majd.
A függönyöket bizony egytől egyig kicserélték. Az unalmas téglavörös aranyra változott.
Így az új elnök valószínűleg jobban otthon érzi magát, hiszen a Trump Tower-ben az arany az uralkodó szín. Volt már korábban is arany a domináns szín az Ovális Irodában, éppen Bill Clinton idején láthattunk ehhez hasonló függönyöket, illetve egy ideig George W. Bush is ezt a fajta drapériát favorizálta.
Donald Trump és a dekorációért felelős emberei a szőnyeget is lecserélték, az új szélét különösen strapabíróra csináltatták. Előtte Barack Obama egy nagy, ovális szőnyeget választott, aminek a szegélyén négy korábbi elnöktől vett idézet futott körbe.
Trump elnök egy aranyszínű szőnyeget hozatott magának, amelyet virágfüzérek díszítenek a szélén, és nagyon hasonló ahhoz, sőt, talán meg is egyezik azzal, amit Ronald Reagan elnök ideje alatt láthattunk az Ovális Irodában.
Martin Luther King mellszobrának mennie kellett. Visszakerült viszont az Obama elnöksége alatt egy másik szobába áthelyezett Winston Churchill mellszobor. Trump a szürke kanapékat szintén aranyszínűre cseréltette. A híres íróasztal pedig - amelyet Viktóra királynő ajándékozott Hayes elnöknek még 1880-ban - maradt a helyén.
Itt még nem a design volt a lényeg, de a telefon most is sokat fog égni Trump keze alatt.