Az inflációnál alacsonyabb lett a lakáshitelkamat

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A legolcsóbb hitel 2,4 százalékos kamattal vehető igénybe, ez pedig alacsonyabb a márciusi 2,7 százalékos inflációnál. És nem ez a legjobb hitel!

"Nőtt az igényelt lakáscélú hitelek nagysága, 2017 első negyedévében áltagosan 7,9 millió forint összegű lakáshitelt igényeltek, szemben például a 2012 második negyedévi 4,2 millió forinttal. E mögött az alacsony kamatok, a lakások árának drágulása, a reálbérek növekedése és a lakosság hitelfelvételi kedvének növekedése áll." - mondta Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

Nőtt a lakáshitel igénylések száma

A legolcsóbb hitel 2,4 százalékos kamat mellett érhető el.

Ez az érték alacsonyabb a márciusi 2,7 százalékos inflációnál - derül ki a Bankmonitor.hu legfrissebb elemzéséből. A szakportál szerint azonban a legjobb kamatok vélhetően korlátozott ideig lesznek ezen a szinten, mert jobb a gyorsan változó kamatozású hitel helyett legalább 3-5 évre rögzített kamatozásút felvenni.

A februári adatok alapján az éven belüli kamatperiódusú, vagyis néhány havonta változó kamatozású lakáshitelek kamata átlagosan 3,3 százalék volt. A legolcsóbb hitel kamata pedig - a Bankmonitor kalkulátora szerint - 2,4 százalék, ami elmarad a februárban érvényes 2,9 százalékos éves inflációtól.

Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapító ügyvezető igazgatója szerint, ez hosszabb távon nem tartható fenn. Már csak azért sem, mert ilyen körülmények között óriási kereslet indulna meg a hitelekre - hiszen kinek érné meg otthon vagy betétben tartani a pénzt, ha hitel felvétele mellett ingatlanban is tarthatja, ráadásul kisebb költség mellett -, a bankok pedig a nagy érdeklődésre való tekintettel elkezdenék emelni a kamatot.

Az infláció idővel magával fogja húzni a kamatokat, és akkor a törlesztőrészletek is nagyobb mértékben megemelkednek, ezért célszerű óvakodni a gyorsan változó hiteltől. Ökölszabályként elmondható, ha 1 százalékponttal nő a kamat, akkor 8-9 százalékponttal nő meg a törlesztőrészlet.

A legjobban akkor jár a hitelfelvevő, ha legalább 3-5 évre rögzített kamatú hitelt vesz fel, ami szintén alacsony hitelkamattal érhető el.

A Magyarországon kiközvetített ingatlanhitelek az elmúlt évben mintegy 27 százalékkal bővültek. A CSOK mellett egyre többen gondolkodnak a komplex lakásmegoldási lehetőségekben és igénylik a többi állami támogatási formát is, így lakástakarék-pénztári megoldásokat, kamattámogatott lakáshitelt, a lakáshitel cafeteria lehetőségeit.


Forrás: MTI