WC-kultúra, avagy „engedem hadd menjen, szaladjon kifelé belőlem” I.
Tudja, miért járnak a lányok minimum kettesével vécére? Mi köze a WC-kultúránknak a magassarkú cipők kialakulásához? Most megtudhatja.
A vécékről általában igen kevés szó esik, pedig ez minden lakás egyik leglátogatottabb helyisége. A vécézés fejlődéstörténetéből szemezgetünk sok érdekességgel a fontosabb mérföldkövek kiemelésével a teljesség igénye nélkül. Sok furcsaságról lerántjuk a leplet, ami eddig az alkotás folyamatát illedelmesen elfedte.
Kezdetek
Az emberi történelem hajnalán, amikor hívott a természet, bizony engedni kellett a szükségnek nem nagyon törődve a hellyel, az idővel és a higiéniával. A nagyobb emberi közösségek - falvak, városok - kialakulásával azonban felmerült az igény a dolog szervezett formában történő elvégzésére. A szervezett kezdetben annyit jelentett, hogy
kijelöltek egy helyet, ahol ástak egy gödröt, és oda ürítettek.
A vizet, mint hordozó és öblítőközeget már az ókori Egyiptomban is felhasználták a végtermék eltüntetésére és trágyaként történő újrahasznosítására, amikor dolgukat a Nílus csatornarendszerébe juttatták.
A görögöknél nem állt rendelkezésre ilyen jellegű segítség, sokáig a városon kívül ásott emésztőgödrökbe, városon belül pedig edényekbe, árkokba végezték az emberek a szükségüket. A csatornarendszer és nyilvános latrinák náluk a fürdők megjelenésével alakultak ki.
Római nyilvános vécék
A rómaiak ebben is szervezettebbek voltak. Számos köztéri, nyilvános vécét hoztak létre Rómában, ami az ürüléket szennyvízcsatornán keresztül vezette el.
Mai szemmel borzasztó még belegondolni is, milyen lehetett több tucat ember előtt székelni.
A nyilvános vécékben az altest kitörléséről is gondoskodtak, amire egy botra rögzített szivacsot rendszeresítettek, amit bizony közösen használtak egy tengervizes öblítés után. Hitték, a sós víz nem csak tisztít, de fertőtlenít is.
A római gazdagok persze nem ide jártak, ők ezüstből, aranyból készített edényekbe végezték a dolgukat, amelynek tartalma aztán a csatornába vagy éppen az utcára került.
Az utcán egyébként tilos volt a polgároknak könnyíteni magukon. A köztéri vécék pedig Vespasianus kiváló gazdasági ötlete révén fizetősek lettek. Innen a mondás: „A pénznek nincs szaga.”
Sokan ezért továbbra is az utcákon végezték el a dolgukat, aminek viszont az ottlakók nem örültek: "A tizenkét isten, Diána és a nagy Jupiter verje meg azt, aki ide hugyozik vagy kakál!"
A sötét középkor
A zsúfolt városokban nem csatornáztak, az emberek visszatértek az éjjeliedényekhez, melynek tartalmát egész egyszerűen kilöttyintették az ablakon. A rendesebbek ilyenkor szóltak, hogy meglepetés várható, mások nem.
Gyakori megoldás volt még a ház vagy vár falából kiugró, alól lyukas helyiség.
Ennek egy kezdetleges változata látható Bruegel festményén.
A fal tövében és a sikátorokban felszaporodott ürüléket aztán az eső elmosta. Addig azonban akár bokáig is lehetett gázolni a matériában.
Az úri dámák a földig érő szoknyáit megkímélendő, topánkájuk alá emeletes facipőt vettek, amiből aztán gyorsan kibújhattak, mikor megérkeztek valahova.
Bizony ez a magasított, szennyben gázló cipő tekinthető a ma oly közkedvelt magassarkú ősének.
A királyok és urak körében is az éjjeliedény dívott, csak persze mívesebb kivitelben. Ennek egyik változata a székbe épített, kihúzható fiókos megoldás.
Külön érdekesség, hogy ilyen székeken üléseztek a nemesek, hogy ne kelljen országdöntő tárgyalásaikat folyton megszakítani holmi kijárkálással.
A dolgot praktikusan ott a tárgyalóasztalnál ülve, beszélgetés közben elvégezték.
A hölgyeknek sem volt mindig könnyű dolguk, ha dolgukat akarták végezni. Róluk szólva meg kell említenünk bizonyos Louis Bourdaloue nevét, aki a 17. században élt jezsuita pap volt. Olyan hosszú és tartalmas prédikációi voltak, hogy a hölgyek a folyóügyeikkel nem bírták kivárni a végét.
Így született meg a bourdaloue, ez a míves és testhezálló kis edényke, melynek segítségével akár egyedül vagy némi segítséggel elvégezhették kisebb-nagyobb dolgukat.
Ez később annyira bevált, hogy pl. színházi előadás közben is ebbe könnyítettek a hölgyek.
Miért járnak a lányok csoportosan vécére?
Alapvetően biztonsági okokból. Régen ugyanis a sok szoknya, abroncs, fűző és egyéb ruhadarab felemelése, megtartása azon túl, hogy külön személyzetet igényelt, kiszolgáltatottá is tette a hölgyeket. Dolgukat végezni elvonulva, szinte védtelenné váltak - nem csak a kíváncsi tekintetektől -, míg a szoknyájuk a nyakukban volt.
Egyszóval a hölgyeknek sokkal jobban neki kellett vetkőzniük egy-egy ilyen műveletnek - akkor is, most is -, és addig bizony jó volt, ha valaki a közelben őrködött és figyelt. Nos, ez azóta sem sokat változott, legalábbis, ami a vigyázást illeti.
Az áttörés - az angol WC
A vízöblítéses vécét már a 16. században feltalálták, azonban elterjedésével egészen a 19. századig kellett várni, míg a bűzelzárás problematikáját is sikerült megoldani. Ezután már semmi akadálya sem volt, hogy a vécét a lakáson belül gyakorlatilag bárhol elhelyezhessék.
A kényelem azóta egyes helyeken olyan magas szintre emelkedett, hogy a vécézés ma már szinte kényeztetés.
Folytatjuk!
Képek: Wikipédia és Wikimédia Commons
