Tapasztalatok az eddigi panelvisszabontásokról

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Kevesen tudják, de bontottak már panelházat nálunk is - nem is kicsit - földig vissza, és bizony ott minden kiderült, milyen állapotban vannak a magyar panelek.

STATIKA
A budapesti Volga szálló paneltechnológiával épült toronyházát 2012-ben Magyar Csaba építőmérnök projektvezetésével bontották le, hogy a Vision Towers irodaház megépülhessen a helyén.

Volga szálló bontásaA Volga szállót 2012-ben tették a földdel egyenlővé - szintén mintaprojekt volt (Forrás)

A bontás során "...semmilyen negatív tapasztalatra nem derült fény, sőt az épület sokkal erősebbnek bizonyult, mint amire számítottam. A nagy félelem indokolatlan volt így utólag. ...állékonyak, így nincs velük probléma." - olvashatjuk a riportban megnyugtató szavait.

A panelek stabilitását megerősíti Hervé és Joel Biele, akik kísérleti projektjükben német, bontott panelelemekből építettek modern és energiatakarékos luxusvillákat. Beszámolójuk szerint a panel építőelemekkel nekik sem volt semmi problémájuk: "olyanok, mintha legózna velük az ember. Egyetlen dolgunk volt csak, le kellett szednünk a falakról a tapétát."

Bontott panelekből modern házBontott panelelmekből épült ez a takaros társasház Cottbusban (Forrás)

Úgy tűnik, statikai probléma nincs a panelekkel. Nem is emiatt akarja Lázár János és Orbán Viktor kiköltöztetni egy fél panel lakosságát, hogy rájuk akarna dőlni az épület. Mi akkor a gond a panelházakkal?

Visszabontás után sátortetőt kapott panelházVisszabontották, teljesen felújították, sátortetővel lefedték és ilyen lett a panelház (Forrás)

FENNTARTHATÓSÁG
Van azért baj így is nem kevés:

Leinefelde-i panel rehabilitáció előttPanelvisszabontásra ítélt épület (Forrás)

  • a betonpanelen belüli gyári hőszigetelés "összetöpörödött" szinte már nem is létezik, így a külsőleg hőszigeteletlen homlokzat gyakorlatilag semmilyen módon sem csillapítja sem a téli hideget, sem a nyári hőséget,
  • az eredeti nyílászárók, elektromos vezetékek, gépészeti megoldások olyan mértékben elavultak, hogy cseréjük nem tűr halasztást - jelen állapotukban akár tűz és balesetveszélyesek is lehetnek,
  • a lakások alaprajzi elrendezése és méretezése már újkorában sem volt igazán nyerő, és ez azóta sem változott,
  • energiahatékonyságuk pedig olymértékben pazarló, hogy fenntartásuk tetemes összegeket igényel tulajdonosaiktól,
  • tároló és kiszolgálóhelyiségeik is igencsak alulméretezettek,
  • egysíkú, unalmas, sivár, szürke homlokzatukkal - bárhol is legyenek egy városban - egyértelműen rontják a városképet.

Leinefelde-i panel rehabilitáció utánUgyanaz a panel visszabontva és újraépítve (Forrás)

VISSZABONTÁS
Sok helyen sok mindent írtak már a panelvisszabontásról - általában negatív felhanggal - költségvetési oldalról mondván, gazdaságtalan a visszabontásos rehabilitációjuk, megoldhatatlan a lakástulajdonosok ideiglenes elhelyezése vagy végleges kiköltöztetése.

Visszabontás lakók kikölteztetése nélkül!Itt úgy bontották vissza a panelház felső, lakatlan lakásait, hogy közben az alsó szinteken szinte zavartalanul folyt az élet (Forrás)

Az itt élők részéről is van ellenállás, ami jórészt az információhiányból fakad: már megint ránk akarnak erőltetni valamit, pedig milyen jó itt nekünk; már úgy a szívünkhöz nőtt, engem innen ne költöztessen ki senki, nekem erre nincs pénzem, stb.

Sátortetősre újraépített panelházakSátortetős, visszabontott panelek Frankenbergben (Forrás)

Ugyanakkor miért ne kaphatna esélyt a panelvisszabontásos városrehabilitáció egy kísérleti projekt erejéig?

 A NÉMET PÉLDA
Természetesen az is igaz, hogy Németországban azért kerülhettek előtérbe a visszabontásos panelrehabilitációk, mert sokan elköltöztek Kelet-Németországból a gazdagabb Nyugat-Németországba a szebb élet reményében, így egész városrészek ürültek ki.

Kibontott panelházMegbontott lapostető, háttérben a már kész épületek, leghátul a szerencsétlen maradék (Forrás)

Az ottmaradt németek pedig lecserélték energiazabáló, drágán fenntartható, élhetetlen panellakásaikat házra vagy korszerűbb lakásra. Tehették ezt könnyen, hiszen senkinek sem kellett eladniuk a lakást, lévén csak bérelték azt.

A lakásfenntartó önkormányzatok így kénytelenek voltak kezdeni valamit a jórészt lakatlan, elavult panelekkel. Mit csináltak? Fogták, lefelezték a házakat, ami megmaradt, azt újratervezték, átalakították és felújították. Így újra megélénkült a kereslet ezek iránt a korszerűsített, modern, energiatakarékos, gyakorlatilag új lakások iránt.

Bontják a paneltPanelház visszabontás közben (Forrás)

Nálunk mások az indítékok a módszer viszont ugyanaz.

ÚJRAHASZNOSÍTÁS
Szintén kevesen tudják, de a visszabontott elemek teljes mértékben újrahasznosíthatók.

 Újrahasznosított panelből készült új épületek

Bontott panelből magánház, irodaház, luxusvilla, társasház, étterem és ipari ingatlan (Forrás)

Építhetnek belőlük:

Szociális bérlakásprogram visszabontott panelbőlBérlakások visszabontott panelelemekből

  • szociális bérlakásokat
  • társasházakat
  • lakóparkokat
  • luxusvillákat
  • bölcsődéket, óvodákat
  • éttermeket
  • ipari ingatlanokat

A többit pedig ledarálják, szétválogatják és főleg útépítésekhez hasznosítják. Semmi sem vész kárba.

UTÁNA
A panelrekultiváció után érdemes lesz másképpen gondolni a panellakásra, akár visszabontott és felújított, akár újrahasznosított elemekből épített ingatlanokról is beszélünk.

Műszaki tartalmuk, értékük vetekedni fog a hagyományos technológiával épített házakéval - várhatóan sokkal kedvezőbb árszinten és sokkal hamarabb megvalósítható beruházási idők mellett.

Értéknövelt, visszabontott és újragondolt panelházKi gondolná, hogy ezek is egyenszürke panelszörnyek voltak még nemrég? (Forrás)

Ha építési vállalkozó lennék, minden bizonnyal - legalábbis - igen-igen jól körbejárnám ezeket a lehetőségeket.

MIÉRT HÓDMEZŐVÁSÁRHELY?
A helyiek beszámolója szerint Lázár Jánost úgy ismerik, mint aki nem futamodik meg a kihívások elől, ezért nem véletlen, hogy bevállalta ezt a kísérleti projektet.

A vásárhelyi panellakások mintegy harmadannyiba kerülnek, mint például Budapesten, így a visszabontott ingatlanok kisajátítási értéke várhatóan itt sokkal inkább pénztárcakímélőbb, mint máshol. 

Ráadásul ottjártunkkor a városban lépten-nyomon eladó ingatlanokba botlottunk, ezért úgy gondoljuk, nem fogja a várost a lakók ideiglenes vagy végleges kiköltöztetése megoldhatatlan feladat elé állítani.

Csengettyű köz - ez lesz az első visszabontott panelház?Visszabontásra kiszemelt szalagpanel Hódmezővásárhelyen (Forrás)

KÖZHANGULAT
Megkérdeztük a közhangulatról a történelmi visszabontásra kiszemelt hódmezővásárhelyi Csengettyű köz egyik lakóját, mit tudnak a szó szerint fejük fölé tervezett projektről.

  • a tízemeletes szalagpanelt az ötödik emeletig fogják visszabontani,
  • a legfelső szintre nem sátortető, hanem zöldtető kerül,
  • az elbontott lakások tulajdonosainak a közeli Hódtó városrészben fognak új lakásokat építeni, ugyanakkorát, mint amekkorát hátrahagytak,
  • a maradó szintek lakóit ideiglenesen ki fogják költöztetni a munkálatok idejére,
  • a felújított lakásokban cserélik az elektromos vezetékeket, szennyvíz és fűtéscsöveket, nyílászárókat,
  • az épületet természetesen körbehőszigetelik,
  • az elbontott lakások tulajdonosai alapvetően örülnek, hogy új lakásba költözhetnek,
  • a maradók közül azonban többen - főleg az idősebbek - kategorikus nemet mondanak a projektre.

Kihasználatlan, elavult, visszabontják, felújítják, újra belakjákKomplett városrehabilitáció része lehet a panelvisszabontás és felújítás (Forrás)

Riportalanyunk a maradók közül került ki, és hozzátette, hogy

a kimagasló előnyök - komplett felújítás, értéknövekedés - ellenére sem bízik a projekt sikerében, mert nem gondolja, hogy ennyi ember egyöntetűen beleegyezne a visszabontásba és a felújításba.

Mindenesetre pénteken lakógyűlés lesz a Csengettyű közben, ahol megjelenik majd az összes érintett - lakástulajdonosok, építészek, Polgármesteri Hivatal -, és Lázár János is ott lesz, hogy személyesen válaszoljon a felmerülő kérdésekre.

Folyt. köv.