Mától konvektorcsere: 80% vissza nem térítendő támogatás 20% önerő
A támogatás értéke maximálisan 500.000.- forint, amibe a konvektorok árán túl a tervezés és a beszerelés is belefér.
Elindult 1,5 milliárd forintos kerettel a gázkonvektorok cseréjére kiírt pályázat az Otthon melege programban, ami mintegy 5-6 ezer sikeres pályázatot jelenthet - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára az M1 csatornán.
Kiemelte: a gázkonvektor a legtakarékosabb fűtési rendszer, a mai konvektorok hatékonysága többszöröse a régieknek, így akár
30-40 százalékot is meg lehet takarítani az elavult készülékek cseréjével.
Már 3500-an éltek a pályázat előre feltöltésének lehetőségével, az eddigi tapasztalatok szerint a pályázatok 90 százaléka a keret megnyitásának első órájában beérkezik.
Hozzátette: 1,5 milliárd forinttal indult a gázkonvektorok cseréjére kiírt pályázat az Otthon melege programban, de lehetséges akár a régiók közötti átcsoportosítás, vagy a keret megemelése is, mivel folyamatosan töltődnek a szén-dioxid kvóta értékesítésből származó bevételek.
Ismertette: egy gázkonvektor cseréjéhez maximum 120 ezer forint támogatás járhat, ebben nincs benne a szerelési díj, amihez szintén 80 százalékos támogatást adnak.
A rendelkezésre álló forrás számításaik szerint a maximális 500 ezer forintos támogatással átlagosan 3 konvektort alapul véve nagyjából 5-6 ezer sikeres pályázatot jelenthet.
Pontos adatot azonban a beszerelési-szolgáltatási díj miatt nem lehet mondani, mivel az régiónként eltérhet.
A konvektorcsere programról bővebben itt olvashat.
A pályázat benyújtására 2017. szeptember 21-én 08:00-tól, régiónként, az Ügyfélkapun keresztül van lehetőség.
Forrás: MTI