Magyar startup tenné rendbe az építőipart

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az építőipari szektorra jellemző munkaerőhiány enyhítésére kínál megoldást egy magyar startup által fejlesztett mobil applikáció.

Dálnoki Ádám, a Bauapp Kft. igazgatójának közleménye szerint az applikációk átláthatóvá teszik a raktározás, a minőség-ellenőrzés és az anyagszállítás folyamatát is, fejlesztésüknél figyelembe vették a magyar piac sajátosságait, így például a széttagolt, szerteágazó alvállalkozói rendszereket.

Egyelőre 10 építőipari céggel kötöttek szerződést. Júliusban érkezik az applikáció második verziója, amely az eddigi felhasználók visszajelzései alapján a raktározás és anyagszállítás mellett már a minőség-ellenőrzésre is kiterjed. A fejlesztésnek köszönhetően várhatóan további 20 építőipari cég csatlakozik a rendszerhez. Dálnoki Ádám szólt arról is, hogy az egyes cégek előfizetői rendszerben szerezhetik be a mobil applikációkat, a szerződések egy-egy évre szólnak. Dálnoki Ádám szerint az applikáció azért fontos újítás az építőipar számára, mert alkalmazásával a szektorban dolgozó cégek jelentősen növelhetik a hatékonyságukat, hiszen projektjeik minden elemét - az eszközöktől, a beszerzett anyagokon át, az építkezésnél felmerül hibák és azok javításáig - pontosan ismerik majd, így nő a költséghatékonyságuk és versenyképességük is.

Mobil-applikáció az építőipari cégek hatékonyságának növelésére

Kiemelte, a magyar piacon 2000 olyan építőipari cég működik, amelynek éves árbevétele meghaladja a 300 millió forintot, 400 társaság éves árbevétele több mint 1 milliárd forint és ezen felül van a Top20 kategória. A Bauapp által fejlesztett applikáció elsősorban az úgynevezett top 400 cégre koncentrál, amelyeknél a döntéshozatal Magyarországon történik. A top 20 kategóriába tartozó cégek elérése nemzetközi jellegük miatt nehezebb, azonban a továbbfejlesztett verzió alkalmazásáról már négy nagy vállalattal tárgyalnak.

Júliusban érkezik az applikáció második verziója

Dálnoki Ádám beszámolt arról is, hogy a Bauapp Kft. a mobiltelefon alapú vállalati alkalmazások fejlesztésével és nemzetközi értékesítésével foglalkozó Mobilengine leányvállalata. Az anyacég 9 éve működik, Miskolcról, Budapestről és Bostonból irányítják. A Mobilengine-be 2016-ban a Széchenyi Tőkebefektetési Alap is fektetett be 116 millió forintot, az alap részesedését a társaság azóta már visszavásárolta. A Bauapp Kft. jelentősége, hogy fejlesztéseivel kizárólag a közép-európai építőipari szektorra koncentrál.

Forrás: MTI