Megjelentek az első állami kamattámogatással nyújtott lakáshitelek

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Májustól elérhetők a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek amelyek kedvezőbb hiteldíjakat, illetve ügyfélbarát ügyintézést biztosítanak.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tájékoztatása szerint, a minősített kamattámogatott hiteleknél a futamidő legalább első 5 évében az állam megfizeti a hitelkamat egy részét.

A speciális konstrukcióra a fogyasztóbarát lakáshitelekre jellemző többi kedvezmény is érvényes, így a többi piaci lakáshitelhez képest mintegy negyedével alacsonyabb a folyósítási, és mintegy felével alacsonyabb az előtörlesztési díj, s egyszerűbb az ügyintézés. A bank az ügyfél kérésére köteles átvállalni a teljes földhivatali ügyintézést, a hitelbírálat legfeljebb az értékbecslés rendelkezésre állásától számított 15 - kamattámogatott hitel esetén 20 - munkanap lehet, a folyósítási feltételek teljesítését követően pedig 2 - kamattámogatott hitel esetén 5 - munkanapon belül folyósítani kell a hitelt - hívta fel a figyelmet az MNB.

A bank az ügyfél kérésére köteles átvállalni a teljes földhivatali ügyintézést

A jegybank ismertette: a három vagy több gyermekes családok számára már elérhető olyan termék, amelynek 3 százalék körüli a teljes hiteldíj-mutatója.

Az ajánlatok összehasonlításában segíthet a minositetthitel.hu oldalon található kalkulátor, valamint a jegybank hitel- és lízingválasztó programja, amely az adatokat táblázatos formában tartalmazza.

Egyes kamattámogatott hiteleknél a családok otthonteremtési kedvezménye (csok) igénylése kötelező feltétel - mutatott rá az MNB.

az ügyintézési határidők meghatározottak és rövidek

A közleményben arra is kitérnek, hogy a kormány a lakáscélú állami támogatásokat kamattámogatásként, vissza nem térítendő támogatások formájában (például csok) és a lakástakarékpénztári megtakarításokhoz kapcsolódóan nyújtja. A lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos esetleges fogyasztói panaszok a kormányablakokban nyújthatók be.

Forrás: MTI

Információk a CSOK-ról: csok.co.hu
Friss CSOK hirdetések: csokingatlanok.hu