A vállalat négy lengyel városban van jelen: Varsó, Krakkó és Gdansk után a Balti-tenger partján található üdülőváros, Sopot piacára is belépett, az itt épülő lakások értékesítése 2020 első negyedévében indul.

A Cordia középtávon arra törekszik, hogy az erős helyi versenytársak között a 10 legnagyobb szereplő közé küzdje fel magát Lengyelországban, évi 1500-2000 lakás átadásával.

Lengyelországban az új lakások iránti keresletet erősíti a tempós GDP-növekedés, az alacsony munkanélküliségi ráta, a kiszámítható béremelkedés, a jelzáloghitelek alacsony kamatszintje és a gyermeket nevelő családok lakásvásárlását segítő, idén nyáron bevezetett állami támogatás is. Mindezek eredményeként folyamatosan nő az új lakások átlagos négyzetméterára - fejtették ki a közleményben.

cordia

Példaként említették, hogy Varsóban a magas szintű szerkezetkész új otthonok négyzetméterenkénti átlagára a második negyedév végén 9,2 ezer zlotyi volt, ami az egy évvel korábbi átlagárat közel 7 százalékkal, a két évvel azelőttit pedig több mint 16 százalékkal múlja felül.

Földi Tibor, a Cordia vezérigazgatója szerint a varsói piacon további áremelkedés valószínű, ugyanis a 9,2 ezer zlotys (ami 705 ezer forintnak felel meg) négyzetméterár alacsonyabb, mint a budapesti újlakás-piacra jellemző mintegy 900 000 forintos, szintén a magas szintű szerkezetkész állapotra vonatkozó négyzetméterenkénti átlagár.

A Cordia a Futureal-csoport tagja, amely a közép-európai régió egyik legnagyobb ingatlanfejlesztő és befektető cégcsoportja. A Cordia eddig Magyarországon és külföldön 5500 lakást értékesített, több mint 4000 lakás építése jelenleg is zajlik, további több mint 5000 otthon fejlesztése pedig előkészítési szakaszban van.

A Cordia korábbi közlése szerint a vállalat konszolidáltan - a magyarországi és a külföldi piacokon együttesen - 61,7 millió euró árbevételt ért el 2018-ban az egy évvel korábbi 22,3 millió eurót követően. A bruttó nyereség a 2017-es 12,8 millió euróról közel 24 millió euróra emelkedett tavaly.

Forrás: MTI