Megoldások az önerő kérdésére

Egy saját lakás megvásárlása nem egyszerű feladat, a lakáshitel-igényelést ugyanis sokszor meggátolja az önerő hiánya.

Ennek megteremtése azonban nem könnyű feladat, a bankok ugyanis minimum 20% önerőt írnak elő - egyes esetekben ez még ennél is magasabb lehet -, ami egy 10 milliós ház esetén (ami a mai ingatlanárak mellett egy rendkívül alacsony összeg) is 2 millió forint. 

De hogyan is teremthető meg az önerő? A legkézenfekvőbb és egyben legismertebb megoldás a megtakarítás. Ez lényegében három módon valósulhat meg: készpénz formájában,  folyószámlán található megtakarításként, lakástakarékon keresztül.

Bár a lakástakarék és az első két megoldás között van némi különbség, ezek mindegyike arra épül, hogy a fizetésünk egy részét félretesszük. 

Egy két millió forintos önerő esetén, havi 50 ezer forint megtakarítással számolva ennek megteremtése több mint 3 évig tart. Sok magyar családnak azonban ennek a havi 50 ezer forint megtakarításnak a megteremtése is rengeteg lemondással jár, már ha egyáltalán lehetséges. 

Szerencsére azonban létezik két alternatíva arra az esetre, ha az önerő megteremtése saját megtakarításból nem lehetséges, vagy nem szeretnénk még évekig várni a saját otthonunkra. 

Családi Otthonteremtési Kedvezmény

A CSOK-nak lényegében két típusát különböztethetjük meg, az egyik egy kedvezményes banki hitel, míg a másik egy vissza nem térítendő állami támogatás. Az utóbbi összege pedig a Magyar Nemzeti Bank ajánlása alapján beszámítható önerőként. 

Ha ezt a lehetőséget szeretné igénybe venni, akkor azonban jó, ha néhány dologgal tisztában van, ez ugyanis tartogat néhány buktatót. Először is meg kell felelni a CSOK által támasztott előírásoknak, másrészt pedig ez a lehetőség csupán egy ajánlás az MNB részéről, vagyis a hitelintézetek saját jogkörükben bírálhatják el, hogy ezt a lehetőséget megteremtik-e az igénylők számára. 

Babaváró hitel 

A másik megoldás, mely az utóbbi időben egyre népszerűbbé vált, a babaváró hitel. Ez a hitel típus egy maximum 10 millió forintos összeg, mely a gyermekek megszületése után különféle kedvezményekkel jár. 

A CSOK-kal szemben a babaváró hitel szabad felhasználású, vagyis lényegében bármire költhetjük: autó- vagy lakásvásárlásra, felújításra, nyaralásra, de akár az önerőt is fedezheti lakáshitel esetén. 

Utóbbi esetében azonban mégis csak van egy korlát, mellyel jó, ha tisztában vagyunk. A babaváró hitel maximum 75%-a használható fel önerőként. Ez a maximális 10 millió forint esetén 7,5 millió forint, amivel már egy 37,5 milliós lakáshitel is igényelhető. 

Személyi kölcsönnel már nem lehetséges

Egy korábban alkalmazott megoldás az önerő megteremtésére a személyi kölcsön, vagyis a lakáshitel mellé egy néhány milliós személyi kölcsön igénybevétele.

Ez azonban a gyakorlatban rendkívüli módon eladosíthatja az embereket, gondoljunk csak bele, ha a fenti példában említett havi 50 ezer forintos megtakarítás nem megvalósítható, akkor valószínűleg két hitel egyidejűleg való törlesztése is fejtörést okozna. 

Éppen ennek megakadályozása érdekében az MNB megszüntette a hitelből való önerő finanszírozás lehetőségét.