Az OTP az idén is kiírta társasházi pályázatát

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A felújításra szoruló társasházban élők számára jelenthet segítséget, hogy az OTP Bank idén is kiírta társasházi pályázatát.

A közleményben Dancsné Engler Bernadet, az OTP Bank mikro- és kisvállalkozási főosztályának vezetője ismertette, a magyarországi lakóközösségek számra 13. éve nyújtanak támogatást társasházi pályázatukban, amelyre tavaly már több mint 860 lakóközösség pályázott.

A pályázati lehetőség ezúttal is nyitott az ország bármely társasháza vagy lakásszövetkezete számára; nemcsak a közös képviselők, hanem egy közgyűlési meghatalmazással akár a lakók maguk is pályázhatnak.

A pályázat benyújtásának az sem feltétele, hogy a társasház az OTP Banknál vezesse pénzforgalmi számláját, erre csak az esetleges díjazás átvételéhez lesz szüksége a lakóközösségnek. Mindez azért fontos, mert a pályázaton mindkét kategóriában az első tíz helyezettet díjazzák, a vissza nem térítendő támogatás mértéke az első és a tizedik helyezett között 1,2 millió és 300 ezer forint között mozog.

A pályázatokat május 30-áig nyújthatják be a jelentkezők a https://otpbusiness.hu/tarsashazipalyazat/ oldalon, két kategóriában.

Az "otthon a közösségben" kategória a társasházak és lakásszövetkezetek üzemeltetésének hatékonyabbá vagy akár környezettudatosabbá tételét, illetve a közös helyiségek fejlesztését célozza. Példaként említették, az online leolvasható mérőórák felszerelését, szelektív hulladékgyűjtők kialakítását, biciklitárolók, vagy pihenő- és játszóhelyek kiépítését.

Az "otthon a jövőben" kategóriába pedig a lakók biztonságát és védelmét szolgáló beruházások, illetve az energiahatékonysági felújítások tartoznak, így például az épületek akadálymentesítése, digitális kaputelefon rendszer kialakítása vagy energiatakarékos (LED) lámpák telepítése.

Forrás: MTI