Közel 10%-os drágulás az első negyedévben

A Duna House adatai alapján az első negyedévben volt, ahol 8%-kal is növekedtek a lakásárak, ennek ellenére néhány helyen csökkenés is történt.

Panellakások kontra használt téglalakások 

A felmérések egyértelműen azt mutatják, hogy az ország keleti és nyugati részén is a panellakások drágultak nagyobb mértékben, mindkét esetben 7-7%-kal növekedtek a négyzetméterárak. Ennek ellenére azonban továbbra is a téglalakások bizonyulnak drágábbnak Kelet- és Nyugat-Magyarországon is. 

A fővárosban azonban más tendencia volt megfigyelhető az első negyedévben. Pesten a panellakások ára 5%-kal növekedett, a téglalakásokoké pedig ugyanekkora mértékben csökkent. Ennek ellenére még mindig 90 ezer forinttal drágábbak a pesti téglallakások átlagos négyzetméterárai.

Budán ezzel szemben teljesen más változások jelentkeztek, itt ugyanis a panellakások ára 2%-kal csökkent, a használt téglallakásoké azonban 8%-kal nőtt, ami a legnagyobb mértékű drágulás volt az első negyedévben. 

A legdrágább ingatlanokkal a belvárosban találkozhatunk (a téglalakások átlagos négyzetméterára 787 ezer forint), annak ellenére, hogy a tavalyi évhez képest 8%-kal zuhantak az árak. 

Vidék kontra főváros 

Az már a fentiekből is látszik, hogy az első negyedévben vidéken összességében nagyobb mértékben nőttek az ingatlanárak, mint a fővárosban, ennek ellenére természetesen még mindig jóval magasabb négyzetméterárakkal találkozhatunk Budapesten, mint Kelet- vagy Nyugat-Magyarországon. 

Vidéken - keleten és nyugaton egyaránt - mindkét lakás típus esetében emelkedtek a négyzetméterárak a tavalyi évhez képest. Bár a panellakások esetében volt magasabb a növekedés, a használt téglalakások ára is emelkedett 4-5%-kal.

Ezzel szemben a fővárosban sokkal eltérőbbek a változások, ugyanis bár a legnagyobb áremelkedés a budai használt lakások esetében volt megfigyelhető (8%), a budai panellakások ára 2%-kal még csökkent is. 

Pesten szintén ehhez hasonló különbségek voltak megfigyelhetőek, csak itt éppen a panellakások ára volt az, ami emelkedett (5%-kal), a használt téglalakások ára pedig csökkent (szintén 5%-kal).

Forrás: Duna House Barométer 117. száma