Ősszel változik a szabályozás
Idén ősszel új szabályozás fog életbe lépni annak érdekében, hogy csökkentsék az építőipar környezetre gyakorolt káros hatásait.
Magas az építőipar környezeti terhelése
Az építőipar rendkívül környezetszennyező: a világ szeméttermelésének 35, szén-dioxid-kibocsátásnak pedig 40 százalékáért felel - többek közt ezért is van kidolgozás alatt egy új törvényjavaslat.
Az államtitkár úgy nyilatkozott, hogy „Jövőre nem lehet olyan házat építeni, amely csak fogyaszt és nem termel”... „az új szabályozásról még idén ősszel részletes tájékoztatást adunk”.
„A különböző építőipari projektek finanszírozása ma már elképzelhetetlen különböző, fenntarthatósági szempontok figyelembevétele nélkül, éppen ezért kiemelkedő fontosságú egy egységes minősítési rendszer, a HuGBC is egy ilyen megalkotásában vesz részt” – mondta Barta Zsombor fenntarthatósági szakértő, és a HuGBC elnöke.
Scheer Sándor azt nyilatkozta, hogy „Csak olyan projektekben veszünk részt, ahol nagyon szigorú fenntarthatósági célok vannak meghatározva, ha valahol úgy érezzük, hogy lehetne még javítani a megoldásokon, tanácsokat adunk és igyekszünk közösen megtalálni a legjobb opciókat”.
De hogy lehet környezetkímélőbb módon építkezni?
Több "aprósággal" is elősegíthető az építőipar környezetre gyakorolt negatív hatásainak mérséklése:
- az alapozás, illetve a mélyépítési munkálatok során kiásott föld újrahasznosítása
- új típusú építőanyagok használata
- szelektív hulladékgyűjtés
Van pozitív példa
A Market óbudai Bojtár utcai székháza jó példa lehet a hazai építőipar képviselőinek. 5000 m2-es, 360 munkavállaló számára kényelmes munkahelyet biztosító épület, mely számos szempontból úttörőnek számít hazai viszonylatban.
- A fűtött-hűtött födémpanele 40-50%-os energiamegtakarítást tesz lehetővé.
- A lámpák automatizáltan működnek, alkalmazkodva a beszűrődő napfényhez, hogy az épület belsejében mindig állandó legyen a fényerő.
- A nyári hőség 40%-át az ablakok elé szerelt rézháló tartja vissza.
- A benti levegő CO2-tartalmát folyamatosan monitorozó automata szellőző rendszer biztosítja a mindig friss levegőt.
A fenti technológiai megoldások mellett a dolgozók hangulatára és egészségére is vigyáznak, ezáltal nem csak környezet-, hanem emberbarát is az épület.
Forrás: portfolio.hu