Két piaci szereplő lakástakarékpénztári konstrukciói is elérhetőek

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A Duna House összegyűjtötte a megtakarítási termékek legfontosabb különbségeit.

Két piaci szereplő lakástakarékpénztári konstrukciói is elérhetőek március 1-től - közölte pénteken az MTI-vel a Duna House, amely összegyűjtötte a megtakarítási termékek legfontosabb különbségeit.

A közlemény szerint újraindította lakástakarékpénztári szolgáltatását március 1-től az OTP Lakástakarék, így a Fundamenta által kínált háromfajta lakáscélú megtakarítás mellett további kettő közül választhatnak a lakásvásárlást tervező ügyfelek.

A Duna House cégcsoport nemzetközi pénzügyi márkája, a hitelközvetítő Credipass magyarországi vezetője, Fülöp Krisztián a közlemény szerint kifejtette, a lakástakarékpénztár az öngondoskodás egyik alappillérének tekinthető. A jelenlegi konstrukciókkal már akár havi 10 ezer forintos összeg ráfordításával rendszeresen lehet takarékoskodni.

A kifejezetten lakáscélú megtakarítási formák közös jellemzője, hogy a választott takarékoskodási idő végén kedvező és a teljes futamidő alatt végig fix kamatozású lakáshitel is igényelhető mellé. Az elérhető 3,9-7,9 százalék közötti kamat függ a lakástakarékot nyújtó intézménytől, a megtakarítás futamidejétől és a választott terméktől is.

A befizetésekre szóló betéti kamat mértéke megegyező (0,1 százalék), ugyanakkor a szolgáltatók a megtakarítás időtartamától függően - legkevesebb 4 vagy 5 év után - egyszeri kamatprémiumot vagy bónuszt fizetnek, amelynek mértéke az elért megtakarítás 5-30 százalékig terjedhet.

A megtakarítást lakásvásárláshoz, meglévő hitel kiváltásához vagy felújításhoz is fel lehet használni.

Újdonság, hogy az összegyűjtött összeg lakáscélú felhasználásáról elegendő nyilatkozatot tenni, valamint, hogy bármelyik szolgáltató mellett dönt is az ügyfél, bármennyi megtakarítási szerződést köthet, sőt, akár az OTP-nél és a Fundamentánál is takarékoskodhat egyszerre.

A korábbival ellentétben nem az állam biztosítja a hozamot, hanem teljes egészében pénzintézeti megtakarítási termékekről van szó - ismertette a közleményben Fülöp Krisztián.

Hozzátette, hogy a piacon elérhető termékek közötti különbségek értelmezésében és a végső döntéshozásban mindenképp tanácsos segítséget kérni a témában jártas pénzügyi szakértőktől.

MTI