Bankmonitor: versenyeznek a bankok a babaváró hitelt igénylő fiatalokért

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az év első hónapjában mindössze 716 fiatal házaspár igényelt babaváró hitelt.

Az év első hónapjában mindössze 716 fiatal házaspár igényelt babaváró hitelt, és bár a február erősebb volt, az 1231 igénylő még így is jelentősen elmarad a korábbi időszak 4000-5000-es havi átlagától. Emiatt a bankok között mind nagyobb a verseny az ügyfelekért, már csak azért is, mert közülük sokan lakáshitelt is igényelnek mellé - közölte a Bankmonitor pénzügyi portál az MTI-vel.

Mivel a babaváró hitel egy állami támogatású konstrukció, ahol a  bankok csak közvetítők, a hitel személyi feltételei és kondíciói azonosak minden pénzintézetnél. Ennek ellenére jelentős különbségek lehetnek az egyes bankok között, ugyanis a pénzintézetek saját hatáskörben döntenek arról, hogy hitelezik-e az állam által megszabott jogosultsági feltételeket teljesítő párokat - tették hozzá.

Eltérő lehet például a hitelezhetőség alsó és felső korhatára, a minimálisan elvárt jövedelem nagysága, vagy éppen az, hogy egy meglévő hitel kiváltására igényelhető-e a konstrukció. Így könnyen előfordulhat, hogy a pár az egyik banknál megkapja az igényelt összeget, míg a másiknál nem.

A Bankmonitor vizsgálata szerint jelentős különbségek vannak az egyes pénzintézetek között a bónuszok tekintetében is: van, ahol 100 000 forintot kaphat egy fiatal pár a folyósítást követően, míg máshol akár 200 000 forintra is szert tehetnek. A pénzügyi termékösszehasonlító portál felhívta a figyelmet arra is, hogy a bankok jóváírásért cserébe elvárt feltételei nagyon különbözőek, így érdemes alaposan utánajárni a részleteknek.

A Bankmonitor közleményében ismerteti, hogy a babaváró hitel egy olyan állami támogatású konstrukció, amely az első 5 évben kamatmentes lehet, amennyiben pedig ezen idő alatt legalább egy gyerek születik, akkor a futamidő végéig az is maradhat. A második és a harmadik gyerek érkezését követően ezen felül elengedik a fennálló tőketartozás egy részét, illetve egészét. Megfelelő időzítéssel akár az is elérhető, hogy a felvett összegből végül egyetlen forintot se kelljen visszafizetnie a családnak - írták.

MTI