A korábbinál nehezebbnek tartják a saját lakás megszerzését a 30-59 évesek

A megkérdezettek 62 százaléka úgy véli, hogy a lakásbérlés pénzpocsékolás.

Jelentősen nőtt a 30-59 évesek körében azok aránya, akik úgy látják, hogy saját erőből nem sok esélyük van lakáshoz jutni - derült ki a K&H tavalyi harmadik negyedévben készült felméréséből, amely a harmincas-negyvenes-ötvenes korosztály lakáskilátásait vizsgálta.

Az MTI-hez pénteken elküldött összefoglaló szerint az elmúlt négy évben 64 százalékról 75 százalékra nőtt a korosztály esetében a saját tulajdonú lakóingatlannal rendelkezők aránya.

A lakással nem rendelkezők 52 százaléka ugyanakkor azt mondta, hogy nincs esélye saját ingatlanhoz jutni, ha nem örököl vagy kap egy lakást ajándékba. Egy évvel korábban még a válaszadók 44 százaléka, 2021 harmadik negyedévében pedig 42 százaléka nyilatkozott így - közölte a pénzintézet.

Miközben sokan nem látnak lehetőséget saját lakás vásárlására, a megkérdezettek 62 százaléka úgy véli, hogy mielőbb el kell érni ezt a célt, mert a lakásbérlés pénzpocsékolás. 

A nem saját tulajdonban lévő ingatlanban élőknek 56 százaléka mondta ugyanezt.

A válaszadók negyede gondolja, hogy az emberek túl nagy jelentőséget tulajdonítanak a saját lakásnak, és feleslegesen sok anyagi terhet bevállalnak érte.

A válaszadók 19 százaléka mondta, hogy mára felértékelődött a mobilitás, és gyakran érdemesebb lakást bérelni, mert a saját kézben lévő ingatlan túl sok kötöttséget jelent. 

Emellett 9 százalékos tábort alkotnak azok, akik úgy látják, hogy az egész életüket le tudnák élni egy bérleményben.

A K&H "biztos jövő" kutatás célja, hogy negyedévente bemutassa a 30-59 éves lakosság biztonságérzetében bekövetkezett változásokat. A megkérdezettek száma negyedévente 500, összetételük nem, kor, régió és településtípus alapján reprezentálja a 30-59 éves magyar lakosságot. A felmérés 2023. szeptember 1-16. között készült.

MTI