Országosan csökkent a garázsok ára az elmúlt fél évben

A budai kerületekben 6-7 millió forint közötti átlagár az irányadó.

A garázsok országos átlagára az utóbbi fél évben 4,9 százalékkal, 6,5 millió forintra mérséklődött, ugyanakkor a kereslet emelkedése a trend fordulását vetíti előre - közölte az Otthon Centrum az MTI-vel szerdán.

Az ingatlanközvetítő hálózat országos körképe alapján a garázsárak a fővárosban az országos átlaggal megegyező mértékben csökkentek, kerületenként azonban eltérő volt a csökkenés mértéke: a kilencedik kerületben 5,5, míg a tizenharmadik kerületben 1,9 százalékkal kerültek lejjebb az árak. Előbbiben 6,3 millió forintot, utóbbiban 5,7 millió forintot fizettek a vásárlók egy gépkocsitárolóért.

A budai kerületekben 6-7 millió forint közötti átlagár az irányadó, a belvárosban 6 millió forint körüli garázsárak a jellemzőek, de a külső pesti kerületekben is meghaladták az árak az 5 millió forintos határt.

Az elemzés szerint a vidéki városokban az utóbbi fél évben nem változtak számottevően az árak. A megyei jogú városokban a garázsok iránti kereslet hagyományosan mérsékeltebb, hiszen több hely van az autók tárolására. A fővárosinál visszafogottabb kereslet ugyanakkor nem jelenik meg automatikusan az árakban, ugyanis a garázsok alapterülete jellemzően nagyobb, több az egyedi garázs és kevesebb a teremgarázs - írták, példaként említve, hogy Kecskeméten és Debrecenben 7 millió forint az átlagár.

A kisebb vidéki városokban mérsékeltebb az árszint, Várpalotán például 4,5 millió, Nagykanizsán 5,5 millió forint a középérték.

Az elmúlt hat hónapban a gépkocsitárolók iránti kereslet másfélszeresére nőtt, vagyis a piac szabályai szerint az árcsökkenéssel járó trend várhatóan megfordul - idézte a közlemény Soóki-Tóth Gábort, az Otthon Centrum elemzési vezetőjét.

MTI