Csok - A héten megjelenik a két rendelet

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A héten megjelenik a két rendelet, amely a használt és az új lakásokra vonatkozó családi otthonteremtési kedvezmény részleteit foglalja össze.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára azt mondta, hogy a csok nagyon komoly otthonteremtési program, amellyel egy fennálló, reális igényre adnak jó választ.

A programmal két célja is volt a kormánynak: a demográfiai helyzet javítsa és a gazdaságélénkítés.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár felidézte: korábban sokféle szabály vonatkozott a támogatásokra, a kormány pedig ígéretet tett arra, hogy áttekinti a tapasztalatokat, és két új rendeletben foglalja össze az otthonteremtési kedvezménynek a használt, illetve új lakásokkal kapcsolatos szabályait. Mint mondta, a rendeletek kodifikációja még tart, de a héten megjelennek. Hozzátette: arra törekedtek, hogy megszüntessék a rendszer bonyolultságát.

Az államtitkár utalt arra, hogy változtak a csok szabályai, elsősorban a használt lakásokkal összefüggésben, mivel tavaly is az igénylők jelentős többsége használt lakáshoz vette igénybe a csokot. Mint mondta, korábban használt lakásoknál az ingatlan méretétől is függött a támogatás mértéke, ezt most az újépítésűekhez hasonlóan már csak a gyerekszám határozza meg. Változás az is, hogy a használt ingatlanok vásárlásánál már 35 millió forint az értékhatár maximuma.

 

A takarékszövetkezetek önerőként elfogadják a 10 millió forintos csok-ot

 

Ahogy előző cikkünkben is írtuk, a takarékoknál is igényelhető a kamattámogatott hitel. Fontos kiemelni, hogy a takarékszövetkezetek az állam által nyújtott 10 millió forint értékű családi otthonteremtési kedvezményt (csok) önerőként elfogadják az ingatlanvásárlások során - mondta el a Takarékbank Zrt. igazgatója pénteken az M1 aktuális csatornán.

Forró Attila kiemelte: az ügyfelek tájékoztatása érdekében országos road-showt indítanak, amelynek keretében a nagyobb városokban az érdeklődők előadások vagy adott esetben személyes tanácsadás révén ismerhetik meg a csok feltételeit. Jövő héten lesz az első állomás Győrben.

A takarékszövetkezetek országszerte 1500 fiókban is várják az érdeklődőket, ahol csok-szakértő kollégáik tájékoztatják az ügyfeleket - mondta, egyben felhívta a figyelmet arra, hogy megfelelő tájékozódás nélkül senki ne kezdjen bele a csok igénylésébe.