Az okosotthonok evolúciója és a dolgok internetének története - I.

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az elmúlt száz évre visszatekintve, az életünket megkönnyítő eszközök fejlődése exponenciálisan felgyorsult. Honnan indultunk és hova jutottunk?

A meglévő és újonnan épülő házak "okosítása" mindig is a középpontjában állt annak, amit az emberek a technológia evolúciójától, következő lépéstől elvártak. Hiszen mi lenne annál fejlettebb, mint amikor otthonunkkal szóban kommunikálunk, és olyan feladatokat végeztetünk el, csupán egyetlen szóbeli paranccsal, mint a villany le és felkapcsolása, a központi fűtés vezérlése, a mikrohullámú sütő ki- és bekapcsolása - sőt, ha távol vagyunk otthonunktól, az okostelefonunkon keresztül kapcsolatban állhatunk a ház többi rendszerével is.

Ha végignézzük az okosotthonhoz kapcsolódó technológiák apróbb lépésit, akkor láthatjuk, hogy meglepően pontos képet mutattak és jósoltak már az akkori rendszerek is azon a téren, hogy a jövőben mit várhatunk. Jöjjenek a részletek!

 

1920 - a háztartási gépek feltalálása, elterjedése

Régi varrógép, 1920

Az első lépések az okosotthonok irányába - bár ma ezeket azért nem neveznénk "okos" termékeknek - az otthonokban megjelenő gépek voltak, amelyek annak idején hatékonyan vették fel a harcot a munkaerő-hiánnyal. Olyan gépekre kell itt gondolni, mint a porszívók, mosógépek és varrógépek. Nagyon innovatív hirdetésekkel próbálták rávenni az embereket ezek megvásárlására, főleg azt hangsúlyozva, hogy mennyi időt spórolunk meg a használatukkal - manapság ez már természetessé vált, hiszen még az is, aki nem él a kütyük világában, nem valószínű, hogy hanyagolná a mosógépet.

 

1932 - Alpha, a beszélő és lövöldöző robot

Alpha, a robot, 1932

Az Alpha nevet viselte az a robot, amelyet Brigthonban állítottak ki. Eredetileg titkári szerepre szánták, képes volt hangutasításokra válaszolni, illetve lőni is tudott, ha azt a parancsot kapta. A tervezője ez utóbbi mozzanatot valószínűleg megbánhatta, mivel egy félresikerült bemutató során a robot őt magát is meglőtte, bár nem ejtett halálos sebet. Nem tudjuk, elhangzott-e az azóta szállóigévé vált "ez nem bug, hanem feature", bár úgy sejtjük, hogy nem.

 

1950 - A gombnyomásra működő ház

Gombnyomásra működő ház

Az első valóban működőképes automatizált házat Emil Mathias mérnök készítette: gyakorlatilag arról volt szó, hogy gombnyomásra tudta a ház "elvégezni" különböző alapfeladatokat. A végtermék nagyon meggyőzőnek bizonyult, olyannira, hogy a Popular Mechanics magazin 1950-ben részletesen foglalkozott is a házzal. És hogy miket tudott a ház? Néhány apró, nem túl gyakorlatias részlettől eltekintve el tudta húzni gombnyomásra a függönyöket, a ruhásszekrény kinyitásával egyidejűleg feloltotta a tükör feletti lámpákat, és további hasonló apróságok. Érdekesség, hogy a ház elkészítése mögött nem állt szponzorcég, hanem csupán egy feltaláló munkája volt az egész, letéve a mai okosotthonok prototípusának alapjait.

 

1966 - Echo IV, az első automatizált otthoni számítógép

Első automatizált otthoni számítógép

Az Echo IV az első otthon automatizált gép. Kimondottan arra tervezték, hogy otthonunk hőmérsékletét szabályozza, ill. a háztartási gépeket kapcsolja ki és be, sőt,még bevásárlólistát is össze tudott állítani - ez az eszköz volt az 1966-os évek Nest-je. Az már más kérdés, hogy az említett feladatokat mennyire sikeresen látta el, illetve nagy méreténél fogva gyakorlati haszna nemigen volt egy átlagos otthon számára.

Ha tetszett cikkünk, olvassa el az Az okosotthonok evolúciója és a dolgok internetének története - II rész című összeállításunkat is!