Idén könnyebb lesz építkezni

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Bár 2022-ben is drágulás várható, de egy kicsit könnyebb lesz a helyzete a lakosságnak.

Kiegyenlítődés

A választások és a politika mindig erősen befolyásolja az építőipart - emiatt a lakosság jobb helyzetbe kerülhet, hiszen a választások környékén rendszerint kevesebb állami beruházás köti le az építőipar erőforrásait, azaz nagyjából egyensúlyba kerülhet a kereslet és a kínálat az építőiparban.

A fent említetteknek hála 2022-ben a tervek szerint 25 ezer lakás fog megépülni, és negyed millió fog megújulni.

Az állami támogatások továbbra is hangsúlyosak, hiszen a lakásfelújítások negyedénél vissza nem térítendő állami támogatás van a háttérben, míg az otthonteremtési támogatás nagyjából a lakások ötödét érinti.

Drágulás

Míg az átlagos építőipari drágulást egy negyedévre 15%-ra becsülik, addig a szigetelőanyagok, a tetőfedő anyagok és a burkolási tevékenységekhez szükséges segédanyagok jóval nagyobb mértékben fognak drágulni.

Visszahúzó erő

Hátráltató tényezőként továbbra is fennáll a képzett munkaerő hiánya, az esetleges újabb járvány-hullámok, továbbá az importált alapanyagok hiánya az alábbi területeken:

  • szakszerelői ipar
  • épületgépészet
  • elektromos szerelés
  • megújuló energia

Remélhetőleg az év második felétől már nem fognak akadozni az alapanyag utánpótlások. A szakemberek szerint a fa, a réz, a vas és az acélipari termékek árai már maximum az inflációt fogják követni.

Forrás: novekedes.hu