Az én házam, az én váram - úgy tűnik, 2022-ben is egyre többen vallják ezt

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Már rekordot döntött 2022, és még két hónapig biztosan pörögni fog az ingatlanpiac, aztán... ki tudja?

Csúcsot döntött január 

Hihetetlen, de mindössze 31 nap alatt, azaz idén januárban 10 815 ingatlan talált új gazdára az országban - ez rekordnak számít, ugyanúgy, mint az ugyanezen idő alatt felvett lakáscélú jelzáloghitelek összege, ami 100 milliárd forint!

Tavaly visszafogottabbak voltak a vevők

Csak összehasonlításképp: tavaly 59, 2020-ban pedig 80 milliárd Ft volt a jelzáloghitelek összege, ami azért is furcsa, mert az ingatlanok adávételi száma tavaly 3%-kal alacsonyabb, 2020-ban pedig 9%-kal magasabb volt.

Még két hónapig biztos pörgés lesz

Bár tény, hogy ha visszanézzük az elmúlt évek trendjeit, már csak átlagosnak mondható az ingatlanpiaci mozgolódás, de ezek miatt is úgy vélik a szakértők, hogy ebben a hónapban, és márciusban is még több ingatlan fog gazdát cserélni, mint januárban.

Mi a katalizátor?

Az ingatlanpiacon egyértelműen érződik, hogy a vevők pánikszerűen ki akarják használni az állami támogatásokat - hiszen ki tudja, meddig van még rá lehetőségük.

Állami támogatást szeretne igénybe venni?

A CSOK-ról, a Zöld Hitelről és a Babaváró Hitelről minden információt megtalál cikkjeinkben.

Gyorsan kell lépnie - keresse meg álmai ingatlanát most!

Forrás: Duna House