A fürdővárosok vezetnek, Nagykanizsa lemaradt

Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az Otthon Centrum a nyugat-dunántúli régió 2021-es adatait megvizsgálva arra jutott, hogy messze Nagykanizsa a legolcsóbb az adott régió nagy települései közül.

Fürdővárosok előnyben

Tavaly országosan 154 000 ingatlan cserélt gazdát az országban - ebből 15 000 van a Nyugat-Dunántúlon. Győr-Moson Sopron, Vas és Zala megye ezzel nagyon lemaradt a többi öt régiótól, ami nem meglepő, ha azt vesszük, hogy nagyon sok apró, kis lélekszámú település van főleg a Dél-Dunántúlon.

A turizmus torzítóhatása

A legtöbb ingatlan egyértelműen Hévíz, Zalakaros és Kehidakustány körzetében kelt el.

A forgalom Kehidakustányban volt a legerősebb, hiszen ezer főre vetítve 6,3%-kal, míg Zalakaroson és Hévízen 4%-kal, Keszthelyen pedig csupán 2%-kal volt magasabb, mint az országos átlag.

Hol volt a legtöbb adás-vétel?

Ha a hagyományosan felkapott fürdővárosokat nem vesszük számításba, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy Győrben adták el a legtöbb ingatlant a régióban. Szombathely és Sopron a középmezőnyben végzett, míg Zalaegerszeg és Nagykanizsa csupán sereghajtó lett.

Ingatlan adás-vételek száma 2021-ben a Nyugat-Dunántúlon

Ha egy adott település népességszámát nézzük, azt kell mondjuk, nagyjából ugyanannyi ingatlan cserélt gazdát, mint az ország más területein: ezer főre vetítve 13-20.

Mennyi volt a m2-ár?

nyugat-dunántúli városok ingatlan négyzetméter árai

Az adatok nem hazudnak: 2021-ben messze Nagykanizsa volt a legolcsóbb város a régióban.

A régióban szeretne ingatlant venni? Ha állami segítségre van segítsége, tájékozódjon a CSOK, a Babaváró Hitel és a Zöld Hitel feltételeiről!

Forrás: MTI