Okosotthonok - mit tud az iOS Home?
Természetesen a kaliforniai óriás lenne az utolsó, amely kimarad az okosotthonok vezérléséért folytatott versenyből.
A Google Home után nézzük meg, hogy az Apple milyen megoldásokkal próbálja meg a modernebb otthonokra vágyó felhasználók igényeit kielégíteni.
Hogyan működik?
Nem újkeletű dolog, hogy az iPhone vagy iPad segítségével irányítsuk az arra "hajlamos" okosotthonunk eszközeit, de az iOS 10-ben (illetve az Apple Watch operációs rendszerében, a Watch OS3-ban) már beépítve kapjuk a iOS Home alkalmazást, amely a központi irányító szerepét tölti be. Azon eszközök vezérlése válik lehetővé vele, amelyeket a HomeKit rendszere vezérel, ill. azzal kompatibilis.
A korábbi iOS rendszerekben harmadik féltől származó alkalmazásokon keresztül lehetett csak ezeket vezérelni, amely plusz telepítést, és plusz akkumulátoridőt jelentett. Az új appon keresztül egy My Home elnevezésű felületen keresztül adhatjuk hozzá, ill. vezérelhetjük a hálózaton található berendezéseinket.
Természetesen mindegyikből hozzáadhatunk többet is, bár az elnevezésekre érdemes odafigyelni, pl. ha egy eszközből (mondjuk égők) többet is beszereltünk és hozzáadtunk a Home alkalmazásban.
Mivel használható a iOS Home?
Az Apple weboldalán rengeteg termékkategória és több gyártó van listázva azok között, amelyek berendezései együttműködnek az Apple HomeKit keretrendszerével. Akár személyesen, akár online vásárlunk, ezt a logót kell keresnünk.
Van ezek között izzó, zár, termosztát, garázsajtó, kamera, csengő, légtisztító, redőny, különböző érzékelők - és biztosra vehetjük, hogy ez a szám a későbbiekben csak nőni fog.
Létrehozhatunk összetett feladatot is (scenes): mondjuk elmegyünk otthonról, kiadunk egy parancsot, és annak hatására egyszerre végződik el több dolog, amit egyébként külön vezérelnénk (pl. zárak bekapcsolása, fűtés levétel, lámpa lekapcsolás).
Demóvideó
A termék legfőbb konkurenseit itt bemutattuk:
Okosotthonok - Mit tud a Google Home?
Okosotthonok - Mit tud az Alexa?